A TELE-GEOLÓGUS már látja a gagyi végét



Dr. Juhász Árpád geológus televíziós munkája 1960 nyarán kezdődött, amikor a Ki miben tudós földrajzi vetélkedő műsorvezetőjének kérte fel Rockenbauer Pál. Televíziós ismeretterjesztő munkássága azóta töretlen, felsorolni is hosszú ideig tartana, hogy milyen műsorokban szerepelt, mint szakértő, műsorvezető, szerkesztő, hány természetfilmet készített. Csak néhány példa ízelítőül: Iskola Televízió, Televízió Szabadegyetem, Kalendárium tudományos magazin és számtalan gyermekműsor. Jelenleg a tv2 tanácsadója.

H.A.: - Hogyan lettél geológus létedre a tv2 munkatársa?

J.Á.: - 1997-ben a tv2 indulásakor a gyermek és ifjúsági műsorok főszerkesztőjének kért fel Tolvaly Ferenc. Szeptemberben álltam munkába és akkor derült ki, hogy gyakorlatilag az összes szórakoztató műsor is hozzám tartozik. Nagyon nehéz, de sikeres időszak volt egy új televíziót a nulláról elindítani. Ekkor lett a tv2 az ország legnépszerűbb csatornája. Egy év után a reggeli műsor főszerkesztője lettem, ez is nagyjából egy évig tartott. Azóta tanácsadó vagyok, elsősorban közszolgálati ügyekben, az is a dolgom, hogy ápoljam a közszolgálati kapcsolatokat. Olyan konferenciákon képviselem a tv2-t, ahol például a gyerekek védelméről vagy kisebbségi ügyekről van szó.

- Egy országos kereskedelmi televíziónál dolgozol, mégsem látni soha az útifilmjeidet!

- A kereskedelmi televíziózás üzleti vállalkozás, ha az útifilmjeim mellé le tudnék tenni többmilliós szponzorációt adásonként, nyilván mehetnének az éjszakai műsorsávban. A kereskedelmi televíziók elsősorban a szórakoztató műsorokból tudnak pénzt csinálni. Van néhány olyan televízió, amely ismertterjesztő típusú filmeket sugároz, mint például a Spektrum, a National Geographic vagy a Discovery, ezek kifejezetten célközönségnek szóló műsorokat adnak, de a nézőközönségük nagyon limitált.

- Kicsit ellentmondásos, hogy ha a környezetemben élőket megkérdezem, mindenki az mondja, szívesen nézi a dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket sugárzó csatornákat.

- A nézettségi adatok nem ezt mutatják, a reklámozók szempontjából meghatározó 18-49 éves korosztály közel 65-70%-át a tv2-t és az RTL Klubot néző közönség teszi ki, az MTV nézettsége ebben korcsoportban már alig haladja meg a tíz százalékot. A maradék 20%-on osztozik a többi televízió. A reklámozóknak ezek a nézettségi adatok jelentik a kiindulási alapot ahhoz, hogy hol hirdessenek. Egyébként például a Spektrum reklámidejét a tv2 értékesíti.

- A tavaly karácsonykor történt tragikus cunami katasztrófa kapcsán újra feltűntél a képernyőn, ezek szerint azért az embereknek még szükségük van a tudományos magyarázatra?

- Szerződésem nem tiltja, hogy geológusként ne szerepeljek más televíziókban, ha ilyen ritka esemény történik, akkor megrohamoznak a tv-csatornák és a rádiók. Egyébként sajnos a társadalomban nincs nagy érdeklődés a tudományos témák iránt. A Delta, amelynek egykor producere voltam, régen 40 százalékos közönségaránnyal dicsekedhetett, ma a teljes lakosság körében 7 százalékot, a 18-49 évesek körében 4-5 százalékot ér el, és a Mindentudás Egyetemének még ennél is kisebb a nézettsége. Én olyankor örülök, amikor egykori otthonom, a Magyar Televízió, régi filmjeimet ismétli, mint most napjainkban is. És hogy több mint 25, az egykori TELEVIDEO-tól átvett televíziós filmemet árusítja a MOKÉP. Külföldi példák alapján azért van remény, hogy a nézők egy idő után eltelnek a gagyival, és elkezdenek az intellektuálisabb műsorok felé fordulni. Ez főleg az értelmiségi nézőkre vonatkozik, akiknek a társadalomformáló szerepe csak-csak nagyobb az átlagos fogyasztónál. A nyugat-európai kereskedelmi televízióknál már rég lejátszódott ez a folyamat. A tv2-nél is több, ezt a trendet jelző változás történt az elmúlt két év során.



-Hirsch Anna-






mediaservice.hu | 2003 | minden jog fenntartva
televíziós szakmai adatbázis
médiaajánlat | design: f#media