 |
Beszédtechnika -Interjú
-Felhívtam tegnap a barátnőmet, az "Aktív" riporterét és megkértem, mondjon pár dolgot, amit feltétlenül
tudnom kell Dibusz Éváról. Azzal kezdett, hogy nagyon kedves nő. Azért lediktált egy pár dolgot. Kezdjük a
rádiózással. Hogyan került ebbe a közegbe?
-Teljesen véletlenül. Egyáltalán nem is készültem erre. Magyar-népművelés szakos voltam, és a laza
egyetemi évek mellett bébiszitter egy rádiós rendező gyermekei mellett. ő kérdezte meg tőlem, hogy mit
fogsz csinálni, ha végeztél? Fogalmam sincs, válaszoltam, mire megjegyezte, hogy bemondó meghallgatás
van a rádióban, nincs kedvem megpróbálni? Akkor még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák a
rádiózást. Szóval, nem arról volt szó, hogy ha törik, ha szakad, rádióbemondó leszek. Gyakorlatilag az
esélytelenek nyugalmával mentem el a felvételire. Felvettek.
Így lettem rádiós. A Magyar Rádiónál dolgoztam 18 nagyon szép évet. Aztán egyszercsak elkezdodött a
"leépülés" és egyre többen mentek el a régi csapatból. Már nem éreztem jól magam. Régebben fantasztikus
dolog volt bent lenni: a Pagodában a szakma jeleseivel lehetett találkozni, a stúdiókban zajlott az élet,
műsorok készültek (rádiójátékok, dokumentum, -és versműsorok, politikai összefoglalók), vidékre jártunk
irodalmi műsorokkal, koncerteken konferáltunk, egyszóval a munka igényes, és tartalmas volt egyszerre és
hihetetlenül jó volt a hangulat. Sajnos ennek vége szakadt. Az volt a legrosszabb, hogy felbomlottak a
csoportok, magunkra maradtunk, szinte alig találkoztunk a kollégákkal. Azt kezdtem érezni, hogy többet
szeretnék annál, semmint órákon keresztül ülni az adóstúdióban és néha bemondani hány óra, mi következik
és elmondani a híreket. Csaknem két évig gondolkodtam, mire elhatároztam, hogy kilépek a Rádióból. Nehéz
döntés volt, mert szerettem, amit csináltam. Jó érzés volt "szólni" az emberekhez. Ez mind a mai napig
hiányzik.
-Mielőtt továbblépnénk időben. Ha jól tudom, ebben az idűszakban jött "képbe" a televízió. Kérem, meséljen
erről is.
-Régi nagy szerelmeim egyike. 1977-tol 1995-ig rádióztam, a televíziós munka akkoriban szorosan
kapcsolódott a rádióhoz. Csak mikrofonengedéllyel lehetett megszólalni, a hangalámondásokat is csak az
úgynevezett "hivatásos beszélők" végezhették. A legtöbb TV-s számára a rádió volt az iskola. Engem is
megszédített a képernyő, még ha csak néhány évig is. Még Aczél idejében híradóztam, elsősorban a késő
esti híreket mondhattam, Juszt, Bánó, Sebes, Bethlen... szép idők voltak. Még ma is van szerencsém
visszajárni az MTV-be "hangot mondani", szinkronizálni, még talán nem felejtettek el teljesen. Sajnos
kiöregedtünk a szakmából. Hőskorbeli rádiósok, tévések "őskövületek" lettünk, ahogy mondta az egyik
reggeli műsor ifjonc vezetője, amikor nemrégiben Kertész Zsuzsival egyetemben meghívtak minket.
-Nem bántó ez néha?
-Nem is tudom. Én nem vettem zokon, ez az élet rendje, jöjjenek a fiatalok, mi meg segítsük őket legjobb
tudásunk szerint. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó a mai "rendszer". Előbb lesz a tini-korú,
huszonéves emberke műsorvezető, aztán próbál meg felcsippenteni valamelyes szakmai tudást. Pár éve
ismét felmerült a mikrofonengedély kérdése. Vissza kéne hozni. Hiszen pl. egy orvos sem operálhat
végzettség és tudás nélkül. A szakmai minimumot mindenféleképpen fontosnak tartom, mert ami "lejön" a
tv-ből, rádióból így vagy úgy mintául szolgál a beszéd,- és személyiség fejlődésben, az értékrend
kialakulásában.
Éppen most volt itt az egyik tanítványom. NBC-s, CBS-es Morning Show-kat néztünk kazettán. Azért is
rendkívül tanulságos, mert szakmai fogásokat leshet el a leendő szerkesztő, riporter és műsorvezető. Náluk
a "komoly" műfajban negyven év alatti műsorvezetőt nem is látni. A szakmai múlt és a hitelesség
fontosabbnak látszik.
-A rádiós-TV-s évek után jött a beszédtanítás. Hogyan kezdodött?
-A már említett rendező kolléganőmmel, Kővári Katalinnal még a rádiós évek alatt elhatároztuk: mi majd
szépen megtanítjuk a fiatalokat beszélni. Megalapítottam a "Hétpróba" beszédstúdiót, béreltünk egy termet
a Ferencvárosi Művelődési Központban és szép számú jelentkezővel - főleg közép,- és főiskolásokkal -
lelkesen elkezdtük a munkát. Ottani tanítványaink közül többen is híres tv-sek lettek. Nagyon szép feladat
volt, csak sajnos nem lehetett belőle megélni.
-1997-ben megalakult a TV2 és Pintér Dezső kérte: tanítsak náluk. Természetesen belevágtam és egy
fantasztikus új korszak kezdődött, hiszen a beszédtechnika mellé odakívánkozott a kamera előtti megjelenés
és mozgás "tudománya" is. A műsorvezetői alapismeretek megszerzéséhez bizony ismét alapos kutakodásba
kellett kezdenem. Magyarnyelvű irodalom ebben a témában jószerivel nincs. Annak idején egy erre a
területre szakosodott német rendező hölgy tartott nálunk tréninget. Tőle lestem el sok mindent a
szakmából, szakirodalmat is ajánlott, de ehhez alaposan fel kellett turbózni az angol nyelvtudásomat. Az
elmúlt öt évben számos, ma már neves műsorvezetővel dolgozhattam e módszer alapján. Rendkívül izgalmas
és érdekes sokoldalúan kibontani egy-egy tehetséget, nagyon élvezem.
-Mennyire fogadja be a magyar rendszer ezt a -főleg amerikai alapú - stílust, oktatási módot?
-Aki fenn akar maradni ebben a szakmában, aki nem perc-emberke akar lenni, tudja és érzi: minden nap meg
kell újulni, folyamatosan fejlődni kell, hogy ne legyél unalmas. Sok olyan műsorvezető van, akirol azt sem
tudod, hogy kicsoda. Mindennap látod 4-5 éven keresztül, de szinte, de alig lehet észrevenni. A legkisebb
"szerepben" (időjárás-jelentés, stand up, narráció) is lehetsz ötletes és kreatív, de ehhez kell az alapos
felkészülés, a szakmai elhivatottság, tudatosság. Ennek a módszernek a lényege, hogy ha - akár csak
hangban is - megjelenek, kapcsolatot tudjak teremteni a nézővel, hallgatóval. Ha a megajánlott partneri
viszonyt "fogják" a másik oldalon, ha muszáj rám odafigyelni, ha elindítom a gondolatot a fejekben, az érzést
a lelkekben: elértem a célt. Aki ezt tudja, az jól érzi magát a kamera előtt, magabiztos és határozott, de
nem erőszakos, mégis meggyőző - szóval az egész jelenség túlnyomóan pozitív, azt a befogadó is szívesen
veszi.
Szeretek játszani - nézem a televíziót és megpróbálom egy mondattal jellemezni a műsorvezetőt. Pl.: "Ülj le,
te kis csacsi, majd én elmondom neked, hogy mi van." "Úristen, nem tudjátok, hová tettem?" "Máris
rohanok, csak ezt még gyorsan elmondom." "Ezt mondom én, de nem érdekel a véleményed." "Ugye, milyen
helyes vagyok?" "Most valami rettenetes dolog következik!"
-Mit jelent a szép beszéd Magyarországon?
-A nyelv állandóan változik, az intonáció, tempó és ritmus nemkülönben. Szerintem kb. száz év múlva a
hőmérséklet már csak "hőm'séklet" lesz, az időjárás "időjás", a társadalmi "tásdalmi", stb. szóval rövidülni
fognak a szavak. Épp most hallottam az egyik rádióban: a nyilatkozó illetékes szerint "anál is inkább". Azt
mondjuk: mér, azé mer, nem tom. Persze, az se hangzik túl jól, ha valaki kínosan ügyel arra, hogy minden
hangzót pontosan kimondjon. Tiltakozunk és megbotránkozunk, (pl. hihetetlenül durván beszélnek a fiatalok)
de a nyelvi közösség akaratát nem könnyű befolyásolni. Próbálkozunk.
-Mik azok az alapok, amivel már ki lehet állni műsort vezetni?
-Feltétlenül kell a jó beszédtechnika alap, légzéstechnika, korrekt artikuláció, kellemes orgánum, gazdag
intonáció, helyes szövegértelmezés, a tagolás eszközeinek ismerete, a hangzó szerkezet felépítése és még
sorolhatnám. Ez egyfajta alap, erre lehet építeni. A következő döntő lépés a saját személyiség felépítése,
az egyéniség megtalálása. Fontos, hogy ez legyen a sorrend, mert ez a szakma gonosz. Ha az ember
egyszer hibázik, nem tudja lemosni magáról a bélyeget.
-Meg lehet-e tanulni ezt autodidakta módon vagy mindenképpen szükség van irányításra?
-Szükség van irányításra, segítségre, mert kívülről az ember másképp látja magát. Meg kell tapasztalni,
mikor mi történik rajtam, hogyan tartom magam, mi előnyös és mi nem, mikor mennyit kell adnom magamból,
és az legyen őszinte és természetes. Ha valaki van mellettem, fel tudja hívni a figyelmemet bizonyos
dolgokra, amiket nem veszek észre. Le kell bontani a falat a néző és köztem, "át kell jönni" és ez nem
könnyű. Csak annak látszik. Ezért akar manapság mindenki a médiában dolgozni. Szép és érdekes ez a
szakma, de ha nem figyelek oda, egy idő után rutinná válik, én is unom, a néző is. Ennek nem szabad
bekövetkeznie.
-Hol tanuljon az ember?
-A Színmuvészeti Egyetemen, a kommunikációs szakokon. De vannak "gyorstalpaló" tanfolyamok is, ezeknek
főképp gyakorlati haszna van. Be lehet menni egy-egy televízióba, rádióba, ellesni a szakmát, megismerni
embereket. Itt aztán résen kell lenni, mert ez jó alkalom, hogy felfedezzenek: "Jé, milyen ügyes", aztán ott
ragad az illető. Innen már a szerencse, a kapcsolatok, a tehetség visz tovább. Nem biztos, hogy ebben a
sorrendben.
-Jól tudom, hogy nyáron az Interaktív szervezésében volt egy hasonló kezdeményezés? Milyen
tapasztalatokkal végzodött?
-Igen, a 9 hetes tréningnek voltam a szakmai koordinátora. Azt hiszem, jól tettük, hogy felvételiztettünk és
válogattunk. Nem azon múlt, hogy kinek mennyi pénze van. 40 tehetséges jelöltet vettünk fel. Szempont
volt az intelligencia, rátermettség, a pozitív hozzáállás, nem utolsósorban a szimpátia és a megfelelő
beszédkészség. Kétszer 20 fős csoportban kezdtük el a munkát. "Bevezetés a televíziózásba." - ez volt a
megnevezés és a szándék. A tantárgyak sokrétűen érintették a médiával kapcsolatos területeket -
médiajogtól kezdve az operatőri alapismeretekig. A gyakorlati témák között volt írásgyakorlat,
beszédtechnika, kamera előtti mozgás, műsorkészítés. Az elméleti tanegységekben szó volt a különböző
televíziós műfajokról a reggeli műsortól kezdve a talk - show-kon keresztül a hírműsorokig. Jómagam a
beszédtechnika és a kamera előtti mozgás már említett alapjait igyekeztem beléjük plántálni. A legfőbb
tanulsága tréningnek az volt, hogy rájöjjenek, milyen sokrétű és igényes feladatra készülnek, ha a tv-ben
szeretnének dolgozni.
-Hányan végeztek a negyven fős csapatból végül? Ők maradtak?
-Mindössze ketten morzsolódtak le, egyikük beteg lett. Sokan csalódottak voltak, mert nem gondolták,
mennyi gond és munka elkészíteni pl. egy másfél perces "anyagot". Kb. 25-en vannak azon a listán, akiket
hívunk, ha munkaerőre van szükség. A nyári csapatból kb. 8-10 gyakornok dolgozik már most a TV2
különböző produkcióiban. Szerintem nem rossz arány. Volt egy nagyon érdekes lány, aki bejött ugyan a
vizsga castingra (kamera elotti interjú), szépen kisminkelték, a haját is megcsináltatta, azután szó nélkül
elment. Mai napig nem tudom az okát. Talán megijedt az utolsó pillanatban.
--Iván Anita--
|
|
