Beszédtechnika -Interjú



-Felhívtam tegnap a barátnőmet, az "Aktív" riporterét és megkértem, mondjon pár dolgot, amit feltétlenül tudnom kell Dibusz Éváról. Azzal kezdett, hogy nagyon kedves nő. Azért lediktált egy pár dolgot. Kezdjük a rádiózással. Hogyan került ebbe a közegbe?

-Teljesen véletlenül. Egyáltalán nem is készültem erre. Magyar-népművelés szakos voltam, és a laza egyetemi évek mellett bébiszitter egy rádiós rendező gyermekei mellett. ő kérdezte meg tőlem, hogy mit fogsz csinálni, ha végeztél? Fogalmam sincs, válaszoltam, mire megjegyezte, hogy bemondó meghallgatás van a rádióban, nincs kedvem megpróbálni? Akkor még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák a rádiózást. Szóval, nem arról volt szó, hogy ha törik, ha szakad, rádióbemondó leszek. Gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával mentem el a felvételire. Felvettek.

Így lettem rádiós. A Magyar Rádiónál dolgoztam 18 nagyon szép évet. Aztán egyszercsak elkezdodött a "leépülés" és egyre többen mentek el a régi csapatból. Már nem éreztem jól magam. Régebben fantasztikus dolog volt bent lenni: a Pagodában a szakma jeleseivel lehetett találkozni, a stúdiókban zajlott az élet, műsorok készültek (rádiójátékok, dokumentum, -és versműsorok, politikai összefoglalók), vidékre jártunk irodalmi műsorokkal, koncerteken konferáltunk, egyszóval a munka igényes, és tartalmas volt egyszerre és hihetetlenül jó volt a hangulat. Sajnos ennek vége szakadt. Az volt a legrosszabb, hogy felbomlottak a csoportok, magunkra maradtunk, szinte alig találkoztunk a kollégákkal. Azt kezdtem érezni, hogy többet szeretnék annál, semmint órákon keresztül ülni az adóstúdióban és néha bemondani hány óra, mi következik és elmondani a híreket. Csaknem két évig gondolkodtam, mire elhatároztam, hogy kilépek a Rádióból. Nehéz döntés volt, mert szerettem, amit csináltam. Jó érzés volt "szólni" az emberekhez. Ez mind a mai napig hiányzik.

-Mielőtt továbblépnénk időben. Ha jól tudom, ebben az idűszakban jött "képbe" a televízió. Kérem, meséljen erről is.

-Régi nagy szerelmeim egyike. 1977-tol 1995-ig rádióztam, a televíziós munka akkoriban szorosan kapcsolódott a rádióhoz. Csak mikrofonengedéllyel lehetett megszólalni, a hangalámondásokat is csak az úgynevezett "hivatásos beszélők" végezhették. A legtöbb TV-s számára a rádió volt az iskola. Engem is megszédített a képernyő, még ha csak néhány évig is. Még Aczél idejében híradóztam, elsősorban a késő esti híreket mondhattam, Juszt, Bánó, Sebes, Bethlen... szép idők voltak. Még ma is van szerencsém visszajárni az MTV-be "hangot mondani", szinkronizálni, még talán nem felejtettek el teljesen. Sajnos kiöregedtünk a szakmából. Hőskorbeli rádiósok, tévések "őskövületek" lettünk, ahogy mondta az egyik reggeli műsor ifjonc vezetője, amikor nemrégiben Kertész Zsuzsival egyetemben meghívtak minket.

-Nem bántó ez néha?

-Nem is tudom. Én nem vettem zokon, ez az élet rendje, jöjjenek a fiatalok, mi meg segítsük őket legjobb tudásunk szerint. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó a mai "rendszer". Előbb lesz a tini-korú, huszonéves emberke műsorvezető, aztán próbál meg felcsippenteni valamelyes szakmai tudást. Pár éve ismét felmerült a mikrofonengedély kérdése. Vissza kéne hozni. Hiszen pl. egy orvos sem operálhat végzettség és tudás nélkül. A szakmai minimumot mindenféleképpen fontosnak tartom, mert ami "lejön" a tv-ből, rádióból így vagy úgy mintául szolgál a beszéd,- és személyiség fejlődésben, az értékrend kialakulásában.

Éppen most volt itt az egyik tanítványom. NBC-s, CBS-es Morning Show-kat néztünk kazettán. Azért is rendkívül tanulságos, mert szakmai fogásokat leshet el a leendő szerkesztő, riporter és műsorvezető. Náluk a "komoly" műfajban negyven év alatti műsorvezetőt nem is látni. A szakmai múlt és a hitelesség fontosabbnak látszik.

-A rádiós-TV-s évek után jött a beszédtanítás. Hogyan kezdodött?

-A már említett rendező kolléganőmmel, Kővári Katalinnal még a rádiós évek alatt elhatároztuk: mi majd szépen megtanítjuk a fiatalokat beszélni. Megalapítottam a "Hétpróba" beszédstúdiót, béreltünk egy termet a Ferencvárosi Művelődési Központban és szép számú jelentkezővel - főleg közép,- és főiskolásokkal - lelkesen elkezdtük a munkát. Ottani tanítványaink közül többen is híres tv-sek lettek. Nagyon szép feladat volt, csak sajnos nem lehetett belőle megélni.

-1997-ben megalakult a TV2 és Pintér Dezső kérte: tanítsak náluk. Természetesen belevágtam és egy fantasztikus új korszak kezdődött, hiszen a beszédtechnika mellé odakívánkozott a kamera előtti megjelenés és mozgás "tudománya" is. A műsorvezetői alapismeretek megszerzéséhez bizony ismét alapos kutakodásba kellett kezdenem. Magyarnyelvű irodalom ebben a témában jószerivel nincs. Annak idején egy erre a területre szakosodott német rendező hölgy tartott nálunk tréninget. Tőle lestem el sok mindent a szakmából, szakirodalmat is ajánlott, de ehhez alaposan fel kellett turbózni az angol nyelvtudásomat. Az elmúlt öt évben számos, ma már neves műsorvezetővel dolgozhattam e módszer alapján. Rendkívül izgalmas és érdekes sokoldalúan kibontani egy-egy tehetséget, nagyon élvezem.

-Mennyire fogadja be a magyar rendszer ezt a -főleg amerikai alapú - stílust, oktatási módot?

-Aki fenn akar maradni ebben a szakmában, aki nem perc-emberke akar lenni, tudja és érzi: minden nap meg kell újulni, folyamatosan fejlődni kell, hogy ne legyél unalmas. Sok olyan műsorvezető van, akirol azt sem tudod, hogy kicsoda. Mindennap látod 4-5 éven keresztül, de szinte, de alig lehet észrevenni. A legkisebb "szerepben" (időjárás-jelentés, stand up, narráció) is lehetsz ötletes és kreatív, de ehhez kell az alapos felkészülés, a szakmai elhivatottság, tudatosság. Ennek a módszernek a lényege, hogy ha - akár csak hangban is - megjelenek, kapcsolatot tudjak teremteni a nézővel, hallgatóval. Ha a megajánlott partneri viszonyt "fogják" a másik oldalon, ha muszáj rám odafigyelni, ha elindítom a gondolatot a fejekben, az érzést a lelkekben: elértem a célt. Aki ezt tudja, az jól érzi magát a kamera előtt, magabiztos és határozott, de nem erőszakos, mégis meggyőző - szóval az egész jelenség túlnyomóan pozitív, azt a befogadó is szívesen veszi.

Szeretek játszani - nézem a televíziót és megpróbálom egy mondattal jellemezni a műsorvezetőt. Pl.: "Ülj le, te kis csacsi, majd én elmondom neked, hogy mi van." "Úristen, nem tudjátok, hová tettem?" "Máris rohanok, csak ezt még gyorsan elmondom." "Ezt mondom én, de nem érdekel a véleményed." "Ugye, milyen helyes vagyok?" "Most valami rettenetes dolog következik!"

-Mit jelent a szép beszéd Magyarországon?

-A nyelv állandóan változik, az intonáció, tempó és ritmus nemkülönben. Szerintem kb. száz év múlva a hőmérséklet már csak "hőm'séklet" lesz, az időjárás "időjás", a társadalmi "tásdalmi", stb. szóval rövidülni fognak a szavak. Épp most hallottam az egyik rádióban: a nyilatkozó illetékes szerint "anál is inkább". Azt mondjuk: mér, azé mer, nem tom. Persze, az se hangzik túl jól, ha valaki kínosan ügyel arra, hogy minden hangzót pontosan kimondjon. Tiltakozunk és megbotránkozunk, (pl. hihetetlenül durván beszélnek a fiatalok) de a nyelvi közösség akaratát nem könnyű befolyásolni. Próbálkozunk.

-Mik azok az alapok, amivel már ki lehet állni műsort vezetni?

-Feltétlenül kell a jó beszédtechnika alap, légzéstechnika, korrekt artikuláció, kellemes orgánum, gazdag intonáció, helyes szövegértelmezés, a tagolás eszközeinek ismerete, a hangzó szerkezet felépítése és még sorolhatnám. Ez egyfajta alap, erre lehet építeni. A következő döntő lépés a saját személyiség felépítése, az egyéniség megtalálása. Fontos, hogy ez legyen a sorrend, mert ez a szakma gonosz. Ha az ember egyszer hibázik, nem tudja lemosni magáról a bélyeget.

-Meg lehet-e tanulni ezt autodidakta módon vagy mindenképpen szükség van irányításra?

-Szükség van irányításra, segítségre, mert kívülről az ember másképp látja magát. Meg kell tapasztalni, mikor mi történik rajtam, hogyan tartom magam, mi előnyös és mi nem, mikor mennyit kell adnom magamból, és az legyen őszinte és természetes. Ha valaki van mellettem, fel tudja hívni a figyelmemet bizonyos dolgokra, amiket nem veszek észre. Le kell bontani a falat a néző és köztem, "át kell jönni" és ez nem könnyű. Csak annak látszik. Ezért akar manapság mindenki a médiában dolgozni. Szép és érdekes ez a szakma, de ha nem figyelek oda, egy idő után rutinná válik, én is unom, a néző is. Ennek nem szabad bekövetkeznie.

-Hol tanuljon az ember?

-A Színmuvészeti Egyetemen, a kommunikációs szakokon. De vannak "gyorstalpaló" tanfolyamok is, ezeknek főképp gyakorlati haszna van. Be lehet menni egy-egy televízióba, rádióba, ellesni a szakmát, megismerni embereket. Itt aztán résen kell lenni, mert ez jó alkalom, hogy felfedezzenek: "Jé, milyen ügyes", aztán ott ragad az illető. Innen már a szerencse, a kapcsolatok, a tehetség visz tovább. Nem biztos, hogy ebben a sorrendben.

-Jól tudom, hogy nyáron az Interaktív szervezésében volt egy hasonló kezdeményezés? Milyen tapasztalatokkal végzodött?

-Igen, a 9 hetes tréningnek voltam a szakmai koordinátora. Azt hiszem, jól tettük, hogy felvételiztettünk és válogattunk. Nem azon múlt, hogy kinek mennyi pénze van. 40 tehetséges jelöltet vettünk fel. Szempont volt az intelligencia, rátermettség, a pozitív hozzáállás, nem utolsósorban a szimpátia és a megfelelő beszédkészség. Kétszer 20 fős csoportban kezdtük el a munkát. "Bevezetés a televíziózásba." - ez volt a megnevezés és a szándék. A tantárgyak sokrétűen érintették a médiával kapcsolatos területeket - médiajogtól kezdve az operatőri alapismeretekig. A gyakorlati témák között volt írásgyakorlat, beszédtechnika, kamera előtti mozgás, műsorkészítés. Az elméleti tanegységekben szó volt a különböző televíziós műfajokról a reggeli műsortól kezdve a talk - show-kon keresztül a hírműsorokig. Jómagam a beszédtechnika és a kamera előtti mozgás már említett alapjait igyekeztem beléjük plántálni. A legfőbb tanulsága tréningnek az volt, hogy rájöjjenek, milyen sokrétű és igényes feladatra készülnek, ha a tv-ben szeretnének dolgozni.

-Hányan végeztek a negyven fős csapatból végül? Ők maradtak?

-Mindössze ketten morzsolódtak le, egyikük beteg lett. Sokan csalódottak voltak, mert nem gondolták, mennyi gond és munka elkészíteni pl. egy másfél perces "anyagot". Kb. 25-en vannak azon a listán, akiket hívunk, ha munkaerőre van szükség. A nyári csapatból kb. 8-10 gyakornok dolgozik már most a TV2 különböző produkcióiban. Szerintem nem rossz arány. Volt egy nagyon érdekes lány, aki bejött ugyan a vizsga castingra (kamera elotti interjú), szépen kisminkelték, a haját is megcsináltatta, azután szó nélkül elment. Mai napig nem tudom az okát. Talán megijedt az utolsó pillanatban.





--Iván Anita--










mediaservice.hu | 2004 | minden jog fenntartva
televíziós szakmai adatbázis
médiaajánlat | design: f#media